Valószínűsíthető tagadás alkalmazásokban: hogyan működik?
A valószínűsíthető tagadás célja, hogy egy hitelesítő adat felfedése ne bizonyítsa egy másik adatkészlet létezését. A különböző mintákkal megnyíló különböző tartalmak önmagukban még nem garantálják ezt egy tárolót vizsgáló támadóval szemben.
Az alapkoncepció
A Vaultaire-ben több tárolót hozhat létre, mindegyikhez saját mintával. A normál felület nem mutat tárolólistát, ezért az egyik minta megadása csak a hozzá tartozó tartalmat nyitja meg. Ez a felületen elkülöníti a tárolókat, de nem rejti el minden tárolási nyomukat.
A jelenlegi helyi formátum tárolónként egy titkosított vault_index_<fingerprint>.bin indexfájlt használ. Az ujjlenyomat nem fedi fel a mintát, a tároló nevét vagy a nyílt tartalmat, de az alkalmazás konténeréhez hozzáférő vizsgáló meg tudja számolni az indexfájlokat. A Vaultaire ezért nem állítja, hogy a helyi tárolók száma egy ilyen vizsgálat előtt rejtve marad.
A fájlokat és a metaadatokat AES-256-GCM védi. A hitelesített visszafejtés sikere vagy hibája és a determinisztikus indexfájlnév azonban offline ellenőrzést ad egy jelölt tárolókulcshoz. A kulcsszármaztatás lassítja a próbálkozásokat, de nem szünteti meg ezt az ellenőrzési lehetőséget.
Kényszer alatti mód
A kényszer alatti mód (duress mode) egy kijelölt tárolót nyit meg, majd eltávolítja a többi helyi tároló indexét és helyreállítási leképezését, valamint leválasztja az adott eszközt a szinkronizálásról. Ez helyi hozzáférési állapotot takarít, nem garantált adattörlés: a CloudKit-mentések, más eszközök másolatai és korábban megosztott titkosított objektumok megmaradhatnak.
Miben különbözik más alkalmazásoktól?
A legtöbb titkosított tároló alkalmazás egyetlen feloldási útvonalat vagy felismerhető csalifunkciót használ. A Vaultaire különböző mintákkal különböző tárolókat nyit meg, és a normál felületen nem jelenít meg tárolólistát. Ez a hétköznapi használatban elrejti a többi tárolót, de nem jelent információelméleti bizonyítékot arra, hogy további helyi indexek nem léteznek.